Ne félj! - Lélekliget

Go to content

Main menu

Ne félj!

Üzenetek az Égiektől:
 

Az alábbiak számomra hihetetlenek. Legalábbis az eleje. Az, hogy a politikai, vallási vezetőink nem is emberek… brrrr… Ám mégis közzéteszem, mert az, amit a félelemről, és annak oldási technikáiról mondtak, azt fontosnak tartom. És bármilyen bizarr is, amit így elmondtak nekem, nagyon is kerek-egész. Valahogy jó pár kérdésre, amely bennem volt, választ ad…

Azon töprengtem, a világ vezetői vajon tényleg ennyire semmit sem tudnak tenni az emberek, népük és a viág érdekében? Milyen érdekeket szolgálnak valójában?
„A vezetőitek nem emberek. Hallhattál, olvashattál elnevezéseket, mi most egyiket sem használjuk. Maradjuk annyiban, hogy ŐK nem emberek, hanem egy másik faj, amely emberi alakot öltött fel a könnyebb vezetés és könnyebb megtévesztés érdekében. A világ vezetői mind ehhez a fajhoz tartoznak. Legyen szó a kormányokról, vallási vezetőkről, vagy a világ gazdasági vezetőiről. Az a helyzet, hogy nem kerülhet be közéjük ember. Amikor pl, politikai vezetőt választasz, akkor csak közülük választhatsz. Felejtsd el, hogy milyen „oldalt” képviselnek. Ez csak a cirkusz, mert az emberek igénylik a cirkuszt. Bárki, aki annyira ismert lesz, hogy politikusként válaszható, KÖZÜLÜK való.

AZOK nem úgy táplálkoznak, mint ti emberek, hanem a táplálékuk a félelem. Az emberek félelme a „legfinomabb” számukra, de az állatok, a növények, sőt az ásványi világ félelme is ehető. Az állatok elfogyasztása azóta szokás, amióta ez a faj uralkodik. Az emberek maguktól nem ettek és nem ennének állatokat, hanem csak olyan növényeket, amelynek neveléséhez a szeretet energiáját adták hozzá, illetve vadon termő terméseket.
A félelem SZÁMUKRA a táplálék. Ha ezt elfogadod és megérted, egy csomó dolog a helyére kerül.

Leghelyesebb az alapoktól elindulni: a teremtésben a korszakok mindig váltják egymást. Ahogy az éjszakára nappal jön, majd a nappalra éjszaka, ugyanúgy vannak a történelemben is sötét illetve fényes korszakok. Ahogy az éjszakai égbolton is ragyognak csillagok, a nappali világosságban is ott az árnyék, ugyanígy a történelmi korok sötét félelem-korszakaiban is ott a szeretet csillaga, a szeretet-korszakok ragyogásában is ott a félelem sötét árnyéka. Most véget ért a sötétség korszaka. A sötétség nem egy csapásra ér véget. Ahogy a napfelkeltét is a pirkadat előzi meg, úgy gyengül mindig a sötét korszak. A sötét korszakban azok a lények tudnak jól élni, akik félelemmel táplálkoznak.

Ezért van az, hogy az emberiség történelme - ameddig engedték a visszatekintést – a háborúk és betegségek története. Az embereknek nincs szükségük háborúra. Ha belegondolsz, régi korokban a mostanihoz képest alig élt ember a Földön, mégis mindig hadakoztak egymással és igyekeztek elvenni a másét. Pedig bőven volt élelem, élettér. A vezetőik már akkor is ŐK voltak. Ugyanez a helyzet a betegségekkel. A félelem másik kiváltó oka a betegségektől való félelem, amit nagy járványokkal segítettek elő. Az emberek elé mindig a bizonytalanság képeit vetítették, és az emberek erre félelemmel reagáltak. ŐK az állatok húsának az elfogyasztásával is a létfenntartásukat szolgálták. Amikor viszont az ember eszik húst, akkor az a rezgésszintjét csökkenti, az állat félelem-energiáit beépíti magába és ezzel további, irreális félelmei is születnek.
Nemcsak a világi, hanem a vallási vezetők is a félelem-evő fajhoz tartoznak. A vallás azt igyekszik elhitetni veled, hogy az Isten, vagy az istenségek veled ellenségesek. Általában büntetések sorát helyezik kilátásba és elültetik a félelmet attól a másik világtól, amely a halálod után vár rád. A vallások ezer évek óta azt a hazugságot sulykolják beléd, hogy ez az otthonod, ami a halálod után vár rád, az félelmetes és elég a legkisebb hiba, hogy még szörnyűbb hely legyen, az idők végtelenjéig.
Amikor egy korszak (mind a félelem, mind a szeretet korszaka) a végéhez közeledik, a kor vezető erői hatalmas erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy minél több táplálékhoz jussanak. Ugyanis hosszú évezredekig táplálék nélkül maradnak, és egyre fogynak… Amikor egy ilyen világkorszak véget ér, nem mindegy, hogy mennyi a muníció, amire szükségük lesz, amikor újra az ő korszakuk jön el. Elképzelheted ezt úgy is, mint magokat a földben. Ősszel a magok a földbe kerülnek és a telet át kell vészelniük. Amikor a tavasz beköszönt, az előző évben föld alá került, majd minden viszontagságot átvészelt magok hajtanak ki. A kevés nyilván csak hosszabb idő alatt tud felszaporodni és terjedni. Ezért a korszak vége mindig nagyon fontos a korszak uralkodó erői számára. Ezért voltak a világháborúk, majd amikor a pirkadat miatt világméretű háború már nem volt lehetséges, a félelem terjesztésének új módszereit kellett alkalmazniuk: új betegségek, amelyeket a „gyógyszerekkel” és „védő”oltásokkal terjesztettek, miután a nagy világjárványok kora épp úgy lejárt, int a nagy háborúké. Új fegyverekkel, amit nem vetnek be, de nagy félelmet keltenek. Azzal, amit hírközlésnek neveznek: napjainkban jól látszik, hogy micsoda heves az erőlködése a félelem-falóknak: minden hír a veszélyekről problémákról, balesetekről és bűnügyekről szól. A filmek kevés kivétellel az erőszakot tálalják, ma már úgy, mint ha ez lenne a természetes. A gyerekek kis koruktól számítógépen szimulálhatják, hogyan gyilkolnak. Míg évezredekig erre nem volt példa, ma már az emberekkel vegyi anyagokat etetnek meg, a növényeket és a földet vegyszerekkel mérgezik. Óriási mennyiségű tárgyat teremtenek új meg új funkciókkal, és elhitetik veled, hogy szükséged van rájuk. Birtokolni csak keveset tudsz ezek közül, ezért a frusztráltság érzetét keltik benned. Létbizonytalanságban tartanak: a bank elviheti mindened, a munkád bármikor megszűnhet, bármikor megbetegedhetsz (világjárványokkal való állandó fenyegetőzés) és feletted áll egy irreálisan felduzzasztott apparátus, amely törvények betarthatatlan és értelmetlen tömegével tart félelemben.
El tudod azt képzelni, hogy mindez csak véletlen, hogy a vezetőd egyszerűen csak nem tudnak ezen változtatni?

De ezt nem azért mondtuk el neked, hogy a félelem továbbra is megbénítson.
A Nap felkelt, a világosság, a szeretet korszaka elkezdődött. Nincs még világos. Még mindenfelé sötét, homályos zugokat látsz, ahová tekintesz. De ha a horizontra emeled a tekinteted, láthatod, a Nap felkelőben van!
Nem kell többé a félelemmel táplálnod azt a fajt, amely emberi formát öltve manipulált évezredeken keresztül!
Ne félj!

Ne egyél többé állatokat és a félelem máris csökkenni fog benned.
Legyél tisztában azzal, hogy Isten maga a szeretet, és Te magad Isten része vagy! Amíg a földön élsz, sok mindent meg kell tapasztalnod, de ez tanulás, és nem jár érte büntetés, se égen, se földön!
Amikor probléma jelentkezik az életedben, ne adj neki félelem-energiát. Fogadj el mindent az életed részeként, és bármire csak megoldandó feladatként tekints, ne problémaként, bajként! A nehézségekben találd meg a lehetőséget! Bármi nehézség jelentkezik az életedben, mondd ezt: Isten szeret engem és sose akarna nekem rosszat. Vajon miért történik velem ez? Bizonyára azért, mert ezzel, ami most történt, egy nagyobb nehézséget kerülök el.”
Kezdd a napodat azzal, hogy köszönetet mondasz mindazért, ami előtted áll. Este, elalvás előtt vegyél sorra mindent, amiért hálával tartozol! Ne vegyél semmi jót magától értetődőnek, hanem örvendezz felette! Észrevetted, hogy az emberek mennyire a bajaikra figyelnek? Arról mesélnek, akörül járnak a gondolataik. Változtass ezen! Ami bajként jelentkezik az életedben, arra tekints rá így:
Ha nem tudsz rajta változtatni, vagy nem téged érint, felejtsd el! Ne adj neki félelem-energiát!
Amin azonnal tudsz változtatni, azt tedd meg, ne halogasd!
Amin nem tudsz azonnal változtatni, azt halaszd el akkorra, amikor a változtatást meg tudod tenni, de addig ne tápláld félelemmel!
Tehát este, amikor nyugovóra térsz, és a finomabb szférákba magaddal viszed utolsó érzéseidet, azok legyenek a hála és öröm érzései. Tele vagy kincsekkel: jóllakottan alszol el; a szobád meleg; a takaród beburkol; van családod; vannak barátaid; szép volt a kirándulás; szép lesz a kirándulás; legyen az bármi, ami jó az életedben, sorold fel és érezz örömet. Amid nincs, de szeretnéd, azt köszönd meg, hogy majd LESZ, vagy a hiánya téged szolgál… de soha ne a sóvárgás, a hiányérzet hangulatával.
Legyél tisztában azzal, hogy a hírközlés azt a célt szolgálja, hogy félelem legyen benned. Ezért amennyire csak lehet, ne nézd, ne hallgasd azokat. Ha mégis muszáj, akkor ne kerülj a hatásuk alá. Szüntesd meg azokat a kapcsolatokat, amelyek lefelé húznak. Ha kell, kerüld a szomszédot, változtass barátokat és zárd le az energiáidat a lehúzó rokonok elől! Járj olyan helyekre, amelyek az öröm, a szeretet energiáját fokozzák benned.
Tégy jót másoknak! Ez jelentősen csökkenti a félelem energiáját benned, és abban is, akinek jót tettél!

Már eldöntetett. A félelem korszakának vége. De a félelem-falók még hízni szeretnének a nagy éhkopp előtt. De Te ne hizlald őket tovább! Tégy meg mindent, hogy ezt mások is megtudják! Fogj össze azokkal, akik megértették a szeretet szavait!”

Back to content | Back to main menu