A karmáról - Lélekliget

Go to content

Main menu

A karmáról

Üzenetek az Égiektől:

A karmáról - ahogy én láttam

Egy reinkarnációs utaztatáson vettem részt.

Láttam akkori életemben a halálomat. Láttam, ahogy eltemetnek. Aztán lelkem elindult az útjára. Egy örvényhez érkeztem. Olyan volt, mint egy örvénylő köd. Belevetettem magam. Ahogy forgatott az örvény, kicentrifugált belőlem köveket. A „kövek” életem negatív cselekedetei, tulajdonságai voltak. Ezek egy ládába hullottak.

Kicentrifugálta belőlem a jó cselekedeteket, pozitívumokat is. Ezeket almának láttam, amelyet egy vidám parasztlány a kötényével fogott fel, gyűjtött össze és nevetett minden egyes találatnál. Amikor már kiadtam mindent, jót és rosszat is, magam is kiperdültem az örvényből. Ezután szellemi vezetőmmel egy asztalnál láttam magam. Elővett a ládából egy követ, és én belenéztem, mint egy mini képernyőbe, s a kő mutatta, amit rosszul tettem. A tulajdonság, amit éppen megfigyeltem, a „ridegség” volt. Azok a képek peregtek, amikor ridegen viselkedtem. Ezután arról kezdtünk el beszélgetni a vezetőmmel, hogy hogyan lehetne legközelebb ezen változtatni. Megkérdezte, mi számomra a ridegség ellentéte. „Az átölelés” feleltem. „Jó” mondta. „Akkor a következő életedben teremtünk olyan helyzeteket, ahol lesz módod gyakorolni az átölelést. Mindent megbeszélve abban maradtunk, hogy ismét férfi leszek. Kapok egy jó szeretőt, akit szívesen ölelek. Később kapok egy igazi kedves, odabújós feleséget, akivel szintén szívesen gyakorolom az átölelést, és ő is sokszor megölel engem. És születik majd egy mozgássérült gyermekem. A kihívást ez jelenti majd. Előttem fog állni a választás lehetősége: magamhoz ölelem, vagy ridegen elutasítom őt. Ha magamhoz ölelem, lesz sok-sok alkalmam az ölelésre, dédelgetésre, meleg szeretetre. Ha ezt teszem, ő még gyerekkorában meg fog halni. Az a fájdalom, amit emiatt érzek majd, kiégeti belőlem a ridegséget egészen. Ha a gyermeket elutasítom, akkor sokáig fog élni, és még sokszor felkínálja számomra a lehetőséget az élet, hogy változtassak a magatartásomon. De bármelyik eset lesz is, a sérült gyerek kapcsán jópárszor meg fogom tapasztalni a bőrömön, milyen érzés a ridegséget elviselni. És az a szegény gyerek? tettem fel a kérdést, ám ugyanakkor tudtam is a választ: ezt a szerepet egy olyan lélek-társ fogja vállalni, aki saját útján, a saját fejlődése érdekében éppen ezt választja.
Bizonyára még sok ilyen „múlt-kövébe tekintés” történt, mire elfogytak a ládából a kövek. De ezeket nem láttam.


Az utolsó kép az volt, hogy megindultam az életbe (amely még nem a jelenlegi életem volt) és az almákkal teli batyut vittem a hátamon: előző életem jótettei: az étel, a muníció a léleknek. A jótettek nem vesznek kárba, segítenek az új életünkben.

Azóta sokszor elgondolkoztam a tapasztaltakon, de újabb ilyen reinkarnációs utazásra még nem volt módom. Pedig ezeket a képeket látva közelebb kerültem ahhoz, hogy megértsem, mi is az a karma.
A karma eredeti jelentése: cselekvés. És a cselekvés lényegében magában rejti azt, hogy minden cselekedetnek van következménye. Jó és rossz következmények
mi, itt a földön, emberként ezt látjuk. Ám úgy érzem, a dolog sokkal bonyolultabb.
A fenti élmény tanulsága számomra az, hogy rossz tulajdonságainkért, rossz cselekedetinkért soha nem kapunk büntetést. Amit itt öntudatlanul
azaz anélkül, hogy képesek lennénk a nagy egészet látni teszünk, azt tiszta lélekként mi magunk megbánjuk, és késztetést érzünk, hogy rendbe hozzuk.

Hogy legközelebb javítsunk rajta. Talán halhatatlan lelkünk olyan mind a művész, aki addig-addig nyesegeti, formálja, alakítja alkotását, amíg úgy érzi, tökéletes nem lett, és ekkor elégedett boldogságot érez. Minden ember az élet művésze, amit addig gyakorol, míg el nem éri a tökéletességet. Ezért érkezik az életbe, s a halál után távolról van módja szemlélni: hol tart.

Istent, a Teremtést nem könnyű megérteni, de valahogy úgy képzelem, hogy Isten, amíg önvaló volt, kettősség nélkül, nagyon unatkozott. Honnan tudjam, hogy jó vagyok? tette fel a kérdést, de senki nem válaszolt, hisz egyes-egyedül volt. Mivel Ő volt a Teremtő, így semeddig sem tartott neki, hogy megalkossa a kettősséget, így már volt kinek feltenni a kérdést: honnan tudhatom, hogy jó vagyok, amíg senki sem tette próbára a jóságomat, és senki sem viselkedett velem úgy, hogy legyen választásom: jót vagy rosszat reagálok-e rá? A válasz valahogy így hangozhatott: felejtsd el, hogy Isten vagy, hogy halhatatlan és mindenható. Osszad el magad milliárdnyi lélekre, és költözz az anyagba. Felejtsd el minden tudásod. Ekkor megkezdődhet az alkotás. Láthatod magad érzéketlen, öntudatlan emberként, majd láthatod, hogyan alakul életről-életre, amíg a legtökéletesebb szeretetté válik.

Back to content | Back to main menu